0

Színek

A munkáimhoz felhasznált fonalakat nagyritkán én magam festem, de többségében kézművesektől vásárolom. A gyapjú nagyon hálás alapanyag, igazi festővászon, könnyen megszólaltathatók rajta a finom, halvány, de az élénk, erős színárnyalatok is. Ez nem minden szálasanyagról mondható el. A kézi festés egyik jellemző célja és eredménye az ún. semisolid fonal, amit én is sokszor használok. Ezeket a fonalakat általában csupán egy árnyalattal festik, de hagyják, hogy a festék csak közel egyenletesen fogja be a fonalat, ily módon az adott árnyalat különböző mélységgel, telítettséggel jelenik meg a kész fonalon. Ha nincsenek nagy eltérések (gyakran váltakozó nagyon világos és nagyon sötét részek), akkor ez a fonal (festésmód) emeli ki legszebben a bonyolultabb, összetettebb mintákat.

Ha nagyobbak vagy gyakoribbak az eltérések, akkor a kész darabon a minta esetleg szemzavaró lehet, ezekhez érdemesebb egyszerűbb felületeket választanunk.

Természetesen lehet semisolid fonalakat festeni több, közeli árnyalattal is, illetve az is lehetséges, hogy teljesen egyöntetű, egyszínű fonalat fessünk kézzel.

Tisztelettel kell azonban bánnunk a színekkel. Az alapanyag értékes és drága, és egy-egy szín csak adott környezetben érvényesül szépen. Ezt már a fonal festésekor, majd a felhasználásakor - vagyis a ruhadarab tervezésénél, készítésénél - végül, de nem utolsósorban a viselésénél is figyelembe kell vennünk.

A kosár tartalma

A kosarad üres
Részösszeg: HUF
A szállítási díj és a kedvezményes kód a rendelési űrlapnál lesz kiszámítva
Rendelés leadása
Válassz nyelvet
Adatvédelmi tájékoztató Általános szerződési feltételek Pénzvisszatérítési eljárás Manage Personal Data